India Földünk második legnépesebb országa, ahol a népsűrűség jóval nagyobb, mint Kínában. Sok Indiát megjárt turista állítja, az indiai utazás után más ember lett, mint amilyen korábban volt. Túl nagyok az ellentétek: a pompás palota-együttesek, a monumentális várkastélyok, a csodálatos műemlékek mellett mindenhol ott van a szegénység, a sok koldus, a falvak évszázadok óta változatlan életformája. Az európai utas számára szokatlan a vallások sokfélesége: hinduk, mohamedánok, szikhek, keresztények élnek egymás mellett – a buddhizmus szülőföldjén.
Kevesen tudják, India az utóbbi évtizedben Földünk egyik leggyorsabban fejlődő országává vált, a gazdasági növekedés többször is meghaladta az évi 10%-ot, a mai India a világ 10 legnagyobb ipari nemzete közé tartozik. Az indiaiak egyharmada ma már közel európai színvonalon él.
Körutazásunk legfőbb állomásait India 3 leglátogatottabb városa jelenti: a történelmi emlékekben rendkívül gazdag főváros, Delhi; a Taj Mahal városa, Agra; valamint Jaipur, mely a látnivalókban leggazdagabb tartomány, Rajasthan székhelye. Ez a 3 város alkotja az úgynevezett Arany Háromszöget.
Indiai utazásainkat a november közepétől március közepéig terjedő időszakban bonyolítjuk le, amikor az esőnek nagyon kicsi a valószínűsége, a nappali csúcshőmérsékletek pedig még elfogadhatóak a városnézésekhez. Áprilistól aztán már gyakran előfordul, hogy a hőmérő higanyszála 40 fok fölé emelkedik.
Elutazás Ferihegyről, egyszeri átszállással Delhi nemzetközi repülőterére. Érkezés helyi idő szerint éjfél után, transzfer a szállodába (1 éj).
Késői reggeli után indulás Agra irányába. Delhi külvárosában megnézzük Delhi egyik legkülönlegesebb építményét, a Sydney-i Operaházra emlékeztető, lótuszvirág formájú Bahai-templomot. Délután pihenő Mathurában, a hinduizmus egyik legfontosabb zarándokhelyén, Krishna születési helyén. Látogatás a Krishna-templomban, majd továbbutazás Agrába, szállás (3 éj).
Egész napos program Agrában és környékén. Először a szomszédos Sikandrában megtekintjük Nagy Akbar császár impozáns mauzóleumát, majd a hatalmas Agrai erőd meglátogatása következik. Benne található Akbar császár gyönyörű palota-komplexuma. Ezután a mogul építészet gyöngyszemét, Itimád-ud-Dauláh síremlékét nézzük meg („márvány ékszerdoboz”-nak is szokták nevezni).
A délutáni program fő attrakcióját a Taj Mahal megtekintése jelenti. A lenyűgöző méretű, fehér márványból készült építmény szépségét nem lehet leírni, látni kell. Nem véletlenül választották be néhány éve a mostani világ 7 csodája közé.
Szabad program Agrában, pihenés a szállodában.
Fakultatív program: Gwalior.
Egész napos kirándulás egy ősi, történelmi hangulatú városba, Gwaliorba (jó 2 órás utazás). Gwalior fő nevezetessége a hegyre épült, rendkívül látványos középkori erődkomplexum. Az erőd masszív falai egészen különleges templomokat és palotákat őriznek. Az erődkomplexum megtekintése után megnézzük a fényűző Jai Vilas palotát is.
A fakultatív program ára: 7.900 Ft + belépődíjak (garantált indulás).
Búcsú Agrától, utazás Jaipur irányába. Az 1570-es években Akbar császár egy Sikri nevű falu mellett építtette fel pompás uralkodói rezidenciáját. Néhány év múlva a császár elköltözött, a palota-együttest többé nem használták. Fatehpur Sikri ettől függetlenül lenyűgőző, több mint 400 év után is nagyszerű állapotban van. Az egykori uralkodói székhely és mellette lévő impozáns mecset megtekintése után egy kis kitérőt teszünk Deegbe, ahol megnézzük azt a káprázatos vízi palotát, amit az 1700-as években az itteni maharadzsa emeltetett magának.
Szállás Jaipur környékén (2 éj).
Egész napos program Jaipurban, a híres rózsaszínű városban és környékén. Az autóbuszból megcsodáljuk a falakkal körülvett óváros jellegzetes rózsaszínű házsorait, a városkapukat, fotószünetet tartunk a különleges, indo-szaracén stílusban épült Albert Hallnál. A rengeteg pompás látnivaló közül megnézzük a maharadzsa elbűvölő városi palota-együttesét, a régi India fejlett csillagászati ismereteit bizonyító ősi obszervatóriumot (Jantar Mantar), valamint a világhírű Szelek palotáját (ez utóbbiba is lesz idő bemenni, amire általában csak kevés turistacsoportnak van lehetősége). Természetesen bazárlátogatás sem maradhat ki a programból.
Délután néhány Jaipur körüli látnivalóval ismerkedünk. Az első programunk Gaitor (művészi uralkodói síremlékek), majd felmegyünk a Jaipur fölé emelkedő Jaigarh-erődbe (gyönyörű panoráma Jaipurra és a közeli Amber-erődpalotára). Itt található a világ legnagyobb kerekes ágyúja. Visszaútban Jaipurba fotószünet a romantikus Jal Mahalnál. A festői tavi kastély szinte úszik a Man Sagar-tó vizén.
Egy Jaipur melletti kisváros, Amber mellett található az a hatalmas XVI. századi erődpalota, amely a maharadzsa székhelye volt, mielőtt megépült a jaipuri városi palota. A kívülről talán kevésbé látványos erődkomplexum belül rengeteg kincset rejt, valóságos paradicsoma a művészetek kedvelőinek. A részvételi díj tartalmazza a feljutást az erődhöz dzsipekkel, de fakultatív lehetőség lesz a bejáratot elefántháton megközelíteni. Ennek felára: kb. 10 USD / fő.
Az erődpalota megtekintése után utazás Delhibe, szállás (1 éj).
Egész napos városnézés India fővárosában, melynek során mind Ódelhi, mind Újdelhi legfontosabb nevezetességeit látni fogjuk. A főbb attrakciók a következők: a hatalmas Vörös erőd, a Jama Masjid (India legnagyobb mecsete), Raj Ghat (Ghandhi emlékműve), Lakshmi Narayan-templom (az egyik legszebb hindu templom), India kapu, Parlament, Elnöki palota, Humayun mauzóleuma és a Qutab Minar komplexum (a XII. századi 72 méter magas győzelmi toronnyal). Napközben a déli órákban lehetőség lesz egy kis pihenőre és felfrissülésre a szállodában.
A városnézés után rövid szabad program, majd este vacsora a szálloda éttermében. Ezt követően transzfer a repülőtérre, az éjszakai órákban elutazás egy átszállással Budapestre.
Érkezés Budapestre a délelőtti órákban.
Menetrend szerinti repülőjáratokkal Delhibe és vissza (egyszeri átszállással), Indiában légkondicionált autóbusszal. Az Arany Háromszög városai 200-250 km-re vannak egymástól, ami kb. 5 órás autóbuszos utazást jelent.
Figyelem: Indiában a turistabuszok sokkal jobbak a tömegközlekedésre használt buszoknál, de számítsanak rá, hogy a színvonaluk elmarad a Fehérvár Travel autóbuszos utazásain megszokott járművekétől.
7 éjszaka 4 csillagos (esetenként 5 csillagos) szállodákban.
Figyelem: Indiában a 4 csillagos szállodák Európában inkább erős 3 csillagos, az 5 csillagos szállodák pedig inkább erős 4 csillagos szintnek felelnek meg.
Félpanzió a 2. nap reggelijétől a 8. nap vacsorájáig (7 büféreggeli, 7 büfévacsora). Természetesen a repülőgépen is szolgálnak fel a napszaknak megfelelő étkezést.
| | ||
| 2011. márc. 05-13. | 268.500 Ft + repülőtéri ill. | |
A reptéri illeték 2010 augusztusában kb. 79.000 Ft, de ez az összeg az indulásig változhat.
A részvételi díj tartalmazza a repülőjegyeket, a 7 éjszakai szállást félpanzióval, a transzfereket, a helyi autóbuszos közlekedést, az útlemondási biztosítást, a Fehérvár Travel idegenvezetőjét a budapesti indulástól a budapesti érkezésig, a helyi idegenvezetéseket és a felsorolt programokat, de nem tartalmazza a belépődíjakat (kb. 80 USD a gwaliori belépődíjakkal együtt).
A helyszínen borravalót illik adni a gépkocsivezetőnek és a helyi idegenvezetőknek. Utasonként összesen kb. 25 dollárra kell számítani.
Egyágyas felár: 116.500 Ft
Vízum: 16.000 Ft
"Ezúton szeretném megköszönni a Hong Kong-Bali utazásunk megszervezését. Éltre szóló élményeket szereztünk a 15 napos pihenés alatt. Néhány mondatban megpróbálom összefoglalni a két hét eseményét.
Repülő járat: Cathy Pacific, London-Hong Kong (kb. 14 óra), hatalmas kétemeletes gép, a földszinten 10 sorral (379 férőhellyel), személyzet kedves szolgálatkész, ellátás jó, a hosszú úton kényelmesen utaztunk annak ellenére, hogy igazából csak ültünk.
Hong Kong (március 9-12)
A Royal View Hotel**** : transzfer oda-vissza kényelmes luxus járművel, kategóriájának megfelelő szálloda, kedves szolgálatkész személyzet, tiszta szoba, reggeli bőséges büfé jellegű, kaució 100 USD, szobacserét kértünk kellemetlen szagok miatt azonnal kicserélték. A szállodának ingyenes busz transzferje van a nem túl közeli metró végállomáshoz (Tsuen Van) kb. 23:30 –ig oda-vissza. Amikor este nem értük el az utolsó buszt taxival mentünk a szállodába két alkalommal 45 és 48 HKUSD-ért, taxióra van, 1 USD=7-8 HKUSD, ez nem volt drága). .Metróval közlekedtünk (Octopus card, 150 HKUSD/kártya, ebből 50 HKUSD a kártya díja, amelyet visszaváltáskor kifizetnek hong-kong-travel.org/Octopus/) A város lenyűgöző és tiszta, de az éjszakai, JADE piacot nem számítva szerintünk nem olcsó. Amennyiben jó idő van ki kell használni és gyorsan fel kell menni a PEAK-ra a gyönyörű kilátásért (Peak Tram Octopus kártyával is lehet fizetni). A belváros is káprázatos, bár a betonrengeteg először elrettentett minket, nem tudtunk jól tájékozódni, majd ezt is megszoktuk. Metróval el lehet jutni minden fontosabb helyre a lehető leghamarabb. Az idő nem volt hozzánk kegyes, hideg volt (kb 12-15 °C). A három napba beszuszakoltunk mindent amit csak lehetett, de ez azért kevés volt sok mindent nem tudtunk megnézni, kipróbálni.
Bali (március 12-22)
Repülő járat: Cathy Pacific, Hong Kong-Bali (kb. 4:50 óra), ez kisebb gép 3x3 sorral, személyzet itt is kedves szolgálatkész, ellátás jó.
Kuta Patra Bali Hotel****: A helyi Panoráma utazási iroda képviselője és Szintai Eszter várt minket a repülő téren (nagyon örültünk nekik ). Az időjárás: kellemes 30 °C-os meleg, magas páratartalommal fűszerezve (kiolvadtunk a Hong Kong-i hideg után). Gyönyörű dús trópusi növényekkel igényesen beültetett kert. Nagyon kedves személyzet (a személyzetből mindenki köszön neked, mint egy faluban ahol mindenki ismer mindenkit, ezt könnyen megszoktuk és viszonoztuk mert mi is hasonló gyökerekkel rendelkezünk ). A szálloda medencéje szuper nagy, pagodákkal, jacuzzival. A szoba tiszta, egyszerűen berendezett, tv, éjjeli szekrény, fésülködő asztal, fürdőszoba káddal, kényelmes ágy, klíma (folyamatosan megy, ha akarod), kis erkély (a földszinten). Reggelink volt a szállodában, de csak nagyon jókat tudok írni róla: bőséges, sok fajta meleg étel (én a bacon, rántotta, kis kolbászok, omlett, paradicsomos babra szavaztam napokig). A felhozatal bőséges volt hideg ételben mind meleg ételben, gyümölcsben fel sem tudom sorolni őket (igaz felvágott egy fajta volt, de ezt kiegészítette a bőséges választék). A személyzet folyamatosan töltötte fel a kiürült tálakat, szóval magyar gyomornak megfelelő telítettséggel távoztunk az étteremből minden reggel.
Az ANALIT utazási iroda által ajándékba adott fakultatív kirándulások a vásárlási lehetőségekkel együtt nagyon jó volt. A Balinéz idegenvezetőtől (Agus, nagyon szórakoztató, vicces ember, sokszor a buszon az ülések közé estem a nevetéstől ) és Esztertől sokat tudtunk meg a Balinéz kultúráról, szokásokról és emberekről. A szintén ajándékba kapott 90 perces masszázst sem érdemes kihagyni nagyon frissítő és kellemes volt. Pénz: 1USD kb. 9100 Rúpia, pénzváltáskor Te légy az utolsó, aki megszámolja pénzt, vigyázz a 100.000.-el és a 10.000.-el hasonlóak, kisebb minimarket-ekben add össze mit vettél (minket több alkalommal be akartak csapni, több dolgot ütöttek be, ha erősködsz visszaadják a különbözetet). Egyik nap béreltünk 10 órára sofőrt kocsival (alkut követően 45 USD-ért) Ketut nevezetű urat fogadtuk fel (itthon sms-eseztem le vele a fuvart). Ő elvitt minket azokra a helyekre ahova az ajándék fakultatív kirándulásokkal nem tudtunk elmenni (Candi Dasa, Tana Lot, Celuk falu, egy gyönyörű templom éppen belecsöppentünk egy drága szertartásba). Nagyon megkedveltük, pontos, szerény tisztességes ember volt, a kocsija makulátlanul tiszta, a forgalmi dugó miatt 12:30 vettük igénybe, de nem számolt fel többletköltséget. A segítségét és a munkáját ezt komolyabb borravalóval köszöntük meg. Később ajánlottuk más magyar családnak is és Ők is elégedettek voltak Vele (Ketut elérhetősége megvan).
Az óceán Kután erősen hullámzik, igazából szörfösöknek való, sétáltunk a parton megáztattuk a lábunkat és a fürdőzési vágyainkat kiéltük a szálloda gyönyörű medencéjében. Néhányszor megáztunk, egy csepp két csepp majd mintha dézsából öntötték volna az esőt. Így még nem áztunk el soha, végül is jót nevettünk egymáson a feleségemmel fényképeket készítettünk az utódoknak erről. Sok élmény ért minket, rengeteg képet készítettünk és ebbe a kis ízelítőbe nem is nagyon fér bele sok minden. Említésként csak néhány dolgot: voltunk elefánt túrán, raftingoltunk a dzsungelben vízesések mellett (ami nem kis teljesítmény az úszni nem tudó feleségemtől), sokat nézelődtünk, alkudoztunk egy megtetszett ruhára, gyöngy nyakláncra, vacsoráztunk óceán parti étteremben, ahol sokat táncoltunk (ez meg részemről volt nagy dolog). Szóval éveztük minden percét a pihenésünknek és ezt kívánjuk minden ide érkező honfitársunknak..
Rengeteget mentünk talán kevesebbet pihentünk a medencénknél, de nem bántuk meg, azt hiszem van még mit látni a szigetből és remélem, hogy egyszer visszajövünk még ide.
Végezetül, de nem utolsó sorban köszönetet mondunk Szintai Zsuzsának az Analit utazási iroda vezetőjének az utazás megszervezéséért, Szintai Eszternek a kinti utazás szervezőnek a munkájáért és a barátságáért, és Agusnak a kiváló élvezetes, sok információt adó idegenvezetésért.
Üdvözlettel,
Török Nándorné, Török Nándor"
"Köszönöm, hogy segítségemre volt az Analit Utazási Iroda a májusi egyiptomi nyarálásom megszervezésében.
Szuper 1 hetet töltöttünk a Sunrise Le Jardin Hotel-ban, mely elvárásainkat is felülmúlta, mind a hotel minőségében,
mind az ételek sokszínűségében, a fantasztikus botanikai kertjével,és nem utolsó sorban a kedves-udvarias kiszolgálásban.
Ősszel ismét az Analit Utazási Irodánál szervezem a családi nyaralásom, mert precíz, gyors, teljeskörő felkészültéggel
és udvarias kiszolgálásban volt részem.
Üdvözlettel,
J.Karolina Szekszárd"
"8 nap 7 éjszakát töltöttünk Egyiptomban Kairó – Luxor – Sharm el Sheikh körutazáson. Köszönet a szervezésért,
nagyon korrektnek tartom az irodát. Minden az ígéretük szerint történt. Nagyszerű idegenvezetésben volt részünk, jobbat nem is kívánhatnánk.
Szálloda választásban érdemes az irodától érdeklődni.
Üdvözlettel,
Attila"